Összességében teljesen elégedett vagyok az ADAM-HOUSE munkájával. A legjobb az volt, hogy mindent, mindig részletesen egyeztettünk, és biztos lehettem benne, illetve láttam, hogy minden úgy is történik, ahogy megbeszéltük. A határidők is mindig stimmeltek. Egyetlen eset volt, amikor keletkezett egy hónap csúszás az egyik alapanyagbeszállító problémái miatt. Azt mondják, bajban ismerni meg az embert igazán, és tényleg: nemcsak előre jelezték a késést és részletesen beavattak a helyzetbe, de később a beszállító még kompenzált is, a megrendeltnél magasabb árszínvonalú eszközt épített be. A projekt során sokszor beszéltem természetesen az ADAM-HOUSE vezetőivel és a könnyűszerkezetes házon dolgozó kivitelezőkkel is, és csak kiváló, tisztességes szakembereket ismertem meg.
Mlinkó István, Bercel
Annyira elégedettek voltunk a kezdetektől az építkezéssel és az egész ügymenettel, hogy elkezdtünk egy blogot vezetni róla, ami ma is elérhető. Ennél többet, vagy jobbat nem tudok mondani, ott részletesen szerepel minden. Ha valaki mégsem szeretné végigolvasni, akkor csak annyit: bár a ház már rég készen van és szeretettel használjuk, azóta is „terjesztjük az igét”, és boldogan ajánljuk az ADAM-HOUSE-t mindenkinek, aki tisztességes, korrekt kivitelezőt keres. Már nem is tudom, hány embert irányítottam hozzájuk, és még egyik sem panaszkodott, amiért hallgatott rám.
Farkas Győző, Balatonmáriafürdő
A mi építkezésünkből Budakeszin még hátra van néhány hét, de már most mondhatom, hogy igazából pozitív meglepetés az egész építkezés. Amit megbeszélünk, azt mindig megcsinálják, minden szépen halad. Természetesen, mielőtt belevágtunk az építkezésbe, bennem is volt aggodalom, de nagyon kellemesen megleptek, az egész jobb és megnyugtatóbb volt, mint amire számítottam. Mielőtt megkerestem őket, még több minden szóba került, de végül ez a technológia lett szimpatikus. Egyrészt a gyorsasága és a korszerűsége miatt, másrészt tudtuk, hogy nagy a munkaerőhiány az építőiparban, sok a nem megfelelő szakember, és azt gondoltuk, hogy az előregyártott panelekkel sokkal kevesebb a hibalehetőség. Ebben nem is csalódtunk, mert semmi hiba nem volt, és persze az ADAM-HOUSE-nál csak jól bevált emberekkel dolgoznak. Öten lakunk majd az új könnyűszerkezetes házunkban, már várjuk.
Szűgyi Zalán, Budakeszi
Hamarosan beköltözünk Miskolcon a könnyűszerkezetes SIP házunkba a lányommal, a feleségemmel és a kutyánkkal, már majdnem készen van minden. Én végig László Ádámmal voltam kapcsolatban, rajta keresztül ment a kommunikáció, illetve talán egyszer beszélgettem egy másik kollégával is. Úgy gondolom, hogy a cég ügyfélközpontúságból jeles. Minden igényt meg tudtuk beszélni és minden elképzelésnek igyekeztek megfelelni. Volt olyan kérésem, ami a korábbi gyakorlatukban még nem szerepelt, de ahhoz is nyitottan álltak, és végül megoldották. Természetesen voltak fenntartásaim, mielőtt az egészbe belevágtunk, de hamar megnyugodtam. Végig azt éreztem, hogy itt egy cég és egy ember, aki nemcsak a pénzt akarja kivenni a zsebemből, hanem arra törekszenek, hogy számomra minden tökéletes legyen. Folyamatos volt a kommunikáció, és éreztem, hogy jó kézben vannak a dolgok. Eleinte nem feltétlenül SIP házban gondolkodtam, de elvégeztem a gyűjtőmunkát, ami nem építőipari emberként tőlem tellett, és a látókör hamar a SIP technológiára szűkült. Többektől kértem ajánlatot a SIP-es cégek közül, és őszintén szólva még csak nem is Ádámék voltak a legolcsóbbak, de a személyes beszélgetés és benyomások miatt végül mellettük döntöttem, és nem is bántam meg.
Takács Donát, Miskolc
Győző, az egyik kedves ügyfelünk lépésről lépésre dokumentálta egy ADAM-HOUSE felépítésének teljes folyamatát: a tervezéstől az átadásig. Közös munkánkról készült fényképeit és tapasztalatait a család blogján osztotta meg.
Ha szeretnéd testközelből látni az építkezés menetét, kattints az alábbi gombra!
hogy neked is segíthessünk az álomotthonod megtervezésében, illetve a pontos precíz kivitelezésben! Töltsd ki az alábbi űrlapot és már küldjük is neked a tájékoztatót az árakkal és felszereltségi listával!
“Uw toekomstige tehuis is innovatief, elegant, behaaglijk, gecombineerd met wijze technologien en gebruikersvriendelijk.”
Kerekharaszti gyártóüzemünk és hatvani irodánk téli leállás és azt követő leltár miatt 2023. december 18-tól 2024. január 5-ig zárva tart!
Ezúton szeretnénk felhívni kedves Ügyfeleink és Partnereink figyelmét, hogy augusztus 12. és 20. között az ADAM-HOUSE csapata nyári szabadságra megy.
Győző, az egyik kedves ügyfelünk lépésről lépésre dokumentálta egy Adam-House felépítésének teljes folyamatát: a tervezéstől az átadásig. Közös munkánkról készült fényképeit és tapasztalatait a család blogján osztotta meg.
Weboldalunk sütiket használ a hatékonyabb felhasználói élmény érdekében. (részletek)